ÁTENGEDNI A KEZDEMÉNYEZÉST
Írta: Pulay Gyula - 2023. március 13.
„Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Máté evangéliuma 15, 21-28)
Ha ezt a szentírási részt felszínesen olvassuk, akkor akár arra is következtethetünk, hogy egy pogány asszonynak kellett kiokosítani Jézust. Rávezetnie arra, hogy csodatevő hatalmát ne csak a zsidóság gyógyítására használja, hanem részesítse belőle a nemzsidókat is, hiszen ő nemcsak Izrael házának, hanem az egész világnak a Megváltója. Mielőtt azonban erre a téves következtetésre jutnánk, figyeljünk fel arra, hol történt ez az esemény. Tírusz és Szidón vidékén, azaz Föníciában, és nem Izraelben. Tírusz és Szidón az Ó-szövetségben a pogányság szimbolikus helyeiként jelennek meg. Több próféta is elítélően szól róluk. „Hát nektek mi bajotok van velem, Tírusz, Szidón és Filisztea tartományai?” (Jóel könyve 4,4) - teszi fel a kérdést Jóel próféta!. Jézus is Tíruszt és Szidónt említi a pogány városok megtestesítőjeként a Lukács evangéliuma 10. fejezetében. Következésképpen Jézus nem turistáskodni megy erre a környékre, hanem Tírusz és Szidón vidékének felkeresése egy szimbolikus tett, az egyértelmű kifejezése annak, hogy neki igenis köze van Tíruszhoz és Szidónhoz, azaz küldetése a pogányok megváltását is magában foglalja. Az első lépést tehát Jézus tette meg, de utána átengedte a kezdeményezést a pogány asszonynak. Hagyta, hogy hite és logikus okfejtése révén ő mondja ki, hogy Jézus csodatettekben is megnyilvánuló szeretete a nemzsidókra is kiárad. Ezt Jézus is kinyilváníthatta volna, de mennyire mélyebb, élményszerűbb tudáshoz jutott az asszony azáltal, hogy erre ő jött rá. Mennyire kipróbáltabb lett a hite, azáltal, hogy még Jézus ellenérveit is képes volt legyőzni.
Legalább két személyesen is fontos tanulsága van ennek a történetnek. Az első, hogy néha mi is úgy érezzük, Jézus nem a mi logikánk szerint gondolkodik, és meg kell győznünk őt a magunk igazáról. Holott, ha jó irányba haladunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Jézus már megtette az első lépést. Ha kivár, akkor átengedte nekünk a kezdeményezést, hogy belé vetett hittel és logikus érveléssel újra és újra átgondoljuk mire van szükségünk, mit kell cselekednünk.
A második tanulság különösen vezetőként, nevelőként megszívlelendő: nem kell mindig nekünk kimondani az általunk már felismert igazságot és bölcsességet, hagyjuk, hogy a munkatársaink, a tanítványaink, a gyerekeink maguktól jöjjenek rá arra. Nekünk elég az első lépést megtenni, megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy ők is lelkesen fedezhessék fel az igazságot, találhassák meg a jó megoldást. Könnyű belátni, hogy ez a jó pedagógia. Nem véletlen, hogy Jézus is ezt követte. Mégsem könnyű ezt megtenni. Miért? Mert nagy alázat kell hozzá. A kisfiúk gyakran büszkén újságolják, hogy már jobban fociznak apunál. Ilyenkor minden felnőtt tudja, hogy az apukája engedte őt győzni. Számos esetben azonban nem magyarázhatjuk el mindenkinek, hogy mi már régóta sejtettük a munkatársunk, a tanítványunk által bizonyított összefüggést, és mi vezettük őt rá a megoldásra. Jézus sem magyarázkodik. Nem mondja azt, hogy a kutyahasonlat csak beugratás volt, és ó már előre tudta a logikus választ. Ő cselekszik, és meggyógyítja a pogány asszony leányát.
Ha Jézus okos pedagógiáját követjük, akkor gyakran nemcsak a sikerélményt, hanem a sikert is át kell engednünk. Le kell mondanunk a dicsőségről, a büszkeségről, annak érdekében, hogy munkatársaink, tanítványaink sikeresek legyenek. De hát voltaképpen ez a tényleges sikere a vezetői és a nevelői munkának.
Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el: