MESTER, HOGY LÁSSAK!
Írta: Pulay Gyula  -  2024. május 20.

„Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak. Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.” (Márk evangéliuma 10, 46-52)

„Mit tegyek veled?” Vajon miért kérdezte ezt Jézus? Nem nyilvánvaló, hogy egy vak ember leginkább látni szeretne? Nem. Abban a konkrét helyzetben ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Bartimeus egész egzisztenciája a vakságára épült. A koldulást ugyanis szabályozták. A fogyatékos embereknek joguk volt koldulni, azonban a városi hatóságok meghatározták, melyik fogyatékos személy hol koldulhat. Ennek nyomát látjuk az Apostolok Cselekedeteiben is: a Péter apostol által meggyógyított járásképtelen embert minden reggel a jeruzsálemi templom ún. Ékes kapujánál tették le koldulni. (ApCsel 3, 2). A János evangéliumban szereplő vakon született és Jézus által meggyógyított fiatalember szüleit pedig azzal gyanúsították, hogy fiúk valójában nem volt vak. Ők ijedten tiltakoztak, mivel egy ilyen csalásnak súlyos következményei lettek volna. (Jn 9)

 

Bartimeusnak igencsak jó hely jutott, hiszen Jerikó egyik kapujában koldulhatott, ahol nagy volt a forgalom, és a városból távozó kereskedők egy jól sikerült üzlet után hajlamosak lehettek a koldusnak is juttatni egy parányit az éppen megszerzett haszonból. Bartimeus óriási kockázatot vállal, amikor kiáltozva Jézust Dávid fiának nevezi. Ez a megszólítás ugyanis egyértelműen csak a Messiást illette meg. A zsidó elöljárók, pedig éppen ezt vitatták, haragosan és gyűlölettel. Következésképpen komoly esély volt arra, hogy büntetésből elveszik Bartimeustól a kiváló koldulási helyet. Ezért csitították többen is, hogy hallgasson, ne haragítsa magára a pozíciójáról döntő elöljárókat. Ő azonban még hangosabban kiáltozva vallotta Messiásnak Jézust. Ez az a hit, amire Jézus visszautal a gyógyítás végén.

Amikor Bartimeus azt kéri Jézustól, hogy lásson, akkor ezzel hajlandó feladni a biztos megélhetését jelentő koldus pozícióját. Kézenfekvőbb és kockázatmentes lett volna busás alamizsnát kérnie Jézustól. Látjuk, hogy a gyógyulása után sincs más választása, elhagyja jövedelmező koldulási helyét, és követi Jézust. Megmaradt Jézus követésében, amit az tanúsít, hogy az evangélista nevén nevezi a koldust, aki az első keresztény közösségben ismert ember lehetett.

Merem-e azt kérni Jézustól, hogy lássak? Hogy rádöbbenjek, ha a vezetői pozícióm megtartásáért vállalt megalkuvásom összeegyeztethetetlen keresztény hitemmel, ha amit munkahelyemen, vállalkozásomban kompromisszumkészen hirdetek, az nem fér össze azzal, hogy Jézust Dávid fiának vallom. Amikor feldereng ez az összeférhetetlenség, akkor merem-e Jézust arra kérni, hogy tisztán lássam, ez így nem folytatható tovább, és pozícióm kockáztatása árán is fel kell adnom mindennapos megalkuvásaimat? Vagy inkább csak alamizsnákat kérek, azt, hogy kisebb-nagyobb svindlijeim ne tudódjanak ki, hogy munkatársaim megalkuvásaim ellenére is tiszteljenek, hogy főnökeim ne kérjenek még több elfogadhatatlan kompromisszumot, olyat, amelyek visszautasítása veszélyeztetné vezetői pozíciómat? Én már az életben elértem valamit, tudomásul kell venni, hogy nem kockáztathatok. Többen megértik ezt, és ők csitítgatnak, ha végre ki szeretném mondani az igazságot. De vajon a pozícióm több-e egy jövedelmező koldulási helynél, vajon nem érné meg mégis kockára tenni azért, hogy Jézust örvendezve kövessem?