Heti Mannák

A VEZETŐ, AKI MEGMOSSA A MUNKATÁRSAI LÁBÁT
Írta: Sergio Fortes  -  2023. október 30.

Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy felsővezető egy megbeszélés alkalmával megjelenik egy mosdótállal és törülközővel, és megmossa a beosztottai lábát. Egy ilyen jelenetet a vállalatnál a legjobb esetben is nagyon furcsának, hacsak nem hihetetlennek tartanánk. Mindazonáltal, ahogy a Bibliában Jézus Krisztus életéről szóló beszámolókat olvassuk, Ő pontosan ezt tette. És ez akkor is ugyanolyan megdöbbentő volt, mint amilyen ma lenne.

Jézus három évig vezette a 12 tanítványát. Akkor még nem tudták, de földi munkája a végéhez közeledett. Elhatározta, hogy egy nagyon világos, bár megdöbbentő leckét ad nekik. Fogott egy tálat, egy törölközőt és vizet, és elkezdte megmosni követői lábát, ahogyan azt a János evangéliuma 13, 4-17-ben leírták. Abban az időben gyakori volt a lábmosás, hiszen az utak porosak vagy sárosak voltak, de ezt a feladatot mindig alantas szolgák végezték, nem pedig egy vállalkozás vezetője.

El tudjuk képzelni a jelenetet? Kínos csend tölti be a helyiséget, és Jézus tanítványai ijedt és gyanakodó pillantásokat vetnek egymás felé. Végül egyikük, Péter, aki heves vérmérsékletéről volt ismert, megdöbbenését alázatos, de dacos szavakba önti: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” „Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” (János evangélium 13, 8) Jézus célja az volt, hogy felejthetetlen példát mutasson arra, hogyan kell az igazi vezetőknek szolgálniuk azokat, akiket vezetnek.

A FELADÁSNAK NINCS HELYE A SZÓTÁRUNKBAN
Írta: Dan Britton  -  2023. október 16.

Néhány évvel ezelőtt egy michigani iskolai focicsapat lemondta a szezon utolsó öt meccsét, miután nemcsak hogy vesztésre álltak, hanem pontot sem szereztek. Tudom, hogy fáj a vesztés és a góltalanság, de az még jobban fáj, hogy valaki lemondott erről a csapatról.

Gondoljunk a lehetséges győzelmekre, amelyeket ezek a sportolók már nem fognak megtapasztalni. Nem a pályán aratott győzelmekre gondolok. A beszámolók alapján a csapat valószínűleg utolsó helyen végzett volna. Az igazi győzelem azonan nem az eredményjelzőn szereplő pontokról és helyezésekről szól. Ami számít, azok az életben aratott győzelmek, amelyeket a sportolók nem tapasztalhattak meg ebben a szezonban. Gondolom, az edzők és a sportvezetők még sosem hallották a híres Winston Churchill-idézetet: „Soha ne add fel - soha, soha, soha, soha, soha, semmiben, nagyban vagy kicsiben, nagyban vagy jelentéktelenben, soha ne add fel....”. Számára a „feladás” felért egy káromkodással.

Húsz év múlva ezek a sportolók talán azt kívánják majd, bárcsak az edzőik ne adták volna fel őket. Még ha győzelem és gól nélkül is maradnak, ez egy olyan meghatározó pillanat lehetett volna, amely jellemfejlődésüket befolyásolja.

Sajnos a feladás a társadalom számos területét áthatja, beleértve az üzleti világot is. Az emberek úgy lépnek ki egy-egy helyzetből, hogy nem gondolnak a lehetséges következményekre. Úgy vélem, a kilépés és feladás szót ki kell törölnünk a szótárunkból. Nemcsak azt látom, hogy ez egy átokszó, hanem átokká válik mindazok számára is, akik ezzel élnek.

Sose felejtem el azt a beszélgetést, amit egy edzőtáborban egy 16 éves fiúval folytattam le. A szünetben egyedül ült, fejét a kezében tartva. Valami nagyon nyugtalanította, ezért mellé ültem és reméltem, hogy segíthetek neki. Egyszerűen megkérdeztem: „Mi a baj?”. Felkészültem a tipikus válaszokra: barátnőproblémák; alkohol vagy drogok; barátsági küzdelmek vagy iskolai problémák. Ezért megdöbbentem, amikor azt mondta: „Utálom, hogy a szüleim hagyják, hogy mindent abbahagyjak, amit elkezdek”.

ÖRÖKLŐDÉS, ÖRÖKSÉG, ÖRÖKLÉS ÉS HAGYATÉK
Írta: Robert J. Tamasy  -  2023. október 23.

Nemrégiben egy másik városban tagtársaimmal folytattam egy izgalmas beszélgetést. A Monday Manna egyik számát a hagyaték hátrahagyásának fontosságáról írtam, és ők kíváncsiak voltak, mi a különbség a négy látszólag hasonló kifejezés között: Öröklődés, örökség, öröklés és hagyaték.

Van némi hasonlóság e négy kifejezés között, de mégis nagyon különbözőek. Kettőre közülük gyakorlatilag nincs befolyásunk. Az egyiket talán jelentős mértékben tudjuk befolyásolni, attól függően, hogy mennyire voltunk jómódúak, de csak egyet tudunk meghatározni, nagyrészt az életünk során hozott döntéseink és kialakított kapcsolataink alapján.

Az öröklődés a genetikailag öröklődő tulajdonságokat írja le, például a bőr- és hajszínt, a termetet, az etnikai jellemzőket és egyéb fizikai, mentális és családi tulajdonságokat. Az örökség általában egy társadalom vagy embercsoport kultúrájára, hagyományaira, történelmére és nyelvére vonatkozik. Az öröklés az, ami valaki halála után az utódokra száll, jellemzően pénz vagy anyagi javak.

A hagyaték az egyetlen a négy közül, amelyet társadalmi státusztól vagy vagyoni helyzettől függetlenül jelentős mértékben alakíthatunk. Ez az életünk maradandó hatásából áll, amely még jóval azután túl is megmarad, hogy mi már nem élünk. A hagyaték az értékek, a jellem és a hit révén átalakíthatja az egyéneket, a szervezeteket, sőt a társadalmat is.

Nekünk, az üzleti világban forgolódó embereknek, lehetőségünk van arra, hogy így vagy úgy, de vezető szerepet töltsünk be. Függetlenül attól, hogy milyen szerepet töltünk be egy vállalaton belül, akár a legmagasabb vezetői pozíciót, akár egy vagy több személynek jelentünk, örökséget építhetünk. Mert a vezetők igazi próbája, bárkik is legyenek és bármit is tegyenek, az, hogy mi marad utánuk, miután elmentek.

Emlékszem egy vezető évekkel ezelőtt tartott előadására, amikor elmagyarázta, hogyan épült fel az előző szervezete. A vállalat szervezeti ábráján minden körülötte épült fel. Nem sokkal azután, hogy ő távozott, a vállalkozás kártyavárként omlott össze. Az ő „hagyatéka” a vezetés szempontjából a kudarc volt.

LÉPJ BÁTRAN!
Írta: Ferenczi Réka  -  2023. október 9.

Néhány hete Jóföldi Endre barátunk tollából olvashattunk a döntésről, a bátor döntésről (Dönts bátran, Monday Manna, 2023. augusztus 28.) Ebben arról volt szó, hogy minden körülmények között merjünk döntést hozni, hiszen a bizonytalanság és határozatlanság a legtöbb esetben rosszabb még a helytelen döntésnél is.

Ezúttal pedig arról olvashatunk, hogy ha már megszületett egy döntés, akkor merjünk lépni is, merjünk végrehajtani.

A KEVE Társaságban sokszor felvetődik az a kérdés, hogy mi az egyszerűbb: egy stratégiát megalkotni, vagy azt végrehajtani. Sokszor a válaszunk az, hogy a stratégia alkotás könnyebb, mivel a végrehajtás már időben hosszú távú elköteleződést és fáradságos munkát igényel. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy beszéljünk a döntés utáni továbblépésről is.

Többször találkozhattunk már olyan esettel, hogy valaki döntött Jézus Krisztus követése mellett, mégse tudott utána egyről a kettőre továbblépni, vagy azzal a gondolattal együtt élni, hogy a hívő embereknek is szüksége van a naponkénti megváltásra és megtérésre.

Ugyanúgy láthattunk munkahelyeken, nagy vállalatoknál is olyat, amikor kihirdettek egy új stratégiát, egy új célt, azt mindenki lelkesen fogadta, de végül mind a vezetés, mind a beosztottak másnap ugyanúgy folytatták az addig megkezdett munkát a megszokott kerékvágásban, a megszokott módon, mint egy héttel, vagy egy évvel korábban, azaz mégsem történt változás.

Mi lehet az akadálya, hogy gyakran nem tudunk tovább lépni, vagy akár az első lépést se megtenni, pedig a döntést meghoztuk már? Vagy miért nem merünk egy új projektbe, egy új ötlet megvalósításába belevágni?

Amikor felmerült bennem ez a kérdés, egyből Nóé jutott eszembe. Nóét Isten igaznak találta és kiválasztotta arra, hogy amikor a bűn már annyira elhatalmasodott a Földön, hogy Isten el akarta pusztítani azt, ő mégis túlélje családjával együtt. Parancsot adott neki - egészen konkrét paraméterekkel -, hogy építsen bárkát, s abba a családján kívül minden állatból is vigyen be egy párral, így biztosítva tovább a földi életet. Nóé hallgatott Istenre, amellett döntött, hogy követi utasításait és nekiállt a bárka megépítésének. „Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (Mózes első könyve 6, 22)