A KIVÁLÓSÁGRA VALÓ SZAKADATLAN TÖREKVÉS
Írta: Robert J. Tamasy - 2024. október 21.
Ön adja vagy kapja munkahelyén a teljesítményértékelést? Vagy más munkahelyen kapott már ilyen értékelést? Képzelje el, ha az ön felettese egy ilyen megbeszélés során olyan kifejezéseket használ, mint „közepes”, „megfelelő”, „olyan-amilyen”, vagy épp „elegendő”. Hogy érezné magát?
A legjobb esetben valószínűleg rájönne, hogy a remélt előléptetésre sokáig kell még várnia, vagy hogy a munkája értékelése alapján nem számíthat jelentős bónuszra. A legrosszabb esetben talán bölcs dolog lenne más munka után nézni - minél hamarabb, annál jobb.
A nemrégiben lezajlott nyári olimpiai játékokat figyelve, ahol több mint 100 különböző ország több ezer sportolója versenyzett, nyilvánvaló volt, hogy a középszerűség és az éppen elégséges teljesítmény nem tartozik a gondolkodásmódjukba. Bár a legtöbb sportoló tudta, hogy nem arany-, ezüst- vagy bronzéremmel térhet haza, mégis mindent meg akartak tenni, hogy dicsőséget szerezzenek nemzetüknek.
Ha egy kifejezéssel lehetne jellemezni ezeket a keményen dolgozó, elszánt olimpikonokat, akkor az a „kiválóságra való törekvés”. Akár a pontosságra törekedtek a műugró deszkákon, akár bonyolult és igényes gyakorlatokat mutattak be a tornában, akár a leggyorsabbat akarták futni a futóversenyen, akár a vizet kavargatták az úszóversenyeken, vagy elképesztő erő- és ügyességi mutatványokat mutattak be a pályán, nyilvánvaló volt, hogy a versenyzők számtalan órát fektettek a felkészülésbe. Megértették, hogy nem jó a világszínpadon szerepelni és lejáratni magukat.